Biztonság. Már az öreg Maslow is tudta, hogy ha e fogalom eszünkbe jut, akkor fizikai épségünk és anyagi állapotunk védelme jut eszünkbe. A biztonság fontos. De azon túl, hogy a testünk és javaink biztonságban vannak, mire van szükségünk még?
Nos, a biztonság sokféle lehet. A fent említettek mindössze a jéghegy csúcsának számítanak. Természetes, hogy senki nem akar megsérülni és viszolyog attól, hogy például telefonját, tévéjét, vagy csak a pénzét elvegyék. Igaz, ha belegondolunk, amikor a betörésről beszélünk, nem csak értékeinket féltjük. Hiszen valaki behatolt a privát szféránkba! Egy idegen (vagy rosszabb esetben nem teljesen idegen) járt azon a helyen, ahol mi reggel, pizsamában, kávéscsészével a kezünkben állva először gondolunk bele a napba. Olyan dolgokat látott, melyek az esti kék, majd narancs fényben ismerősek, megnyugtatóak. Olyan helyekre nyúlt, ahova a kulcsunkat, telefonunkat, poharunkat tesszük. Megszentségtelenítette az életünket. Ezért fontos a biztonság. Mert ami a mi várunk, az csak a miénk. Ha valaki behatol oda az engedélyünk nélkül, akkor köztérré válik. Én nem érzem magaménak a Nyugati aluljárót. Hát Te, kedves Olvasó?
De ma egy másfajta biztonság ütött szöget a fejembe. Az elfogadás biztonsága. Kérlek, mielőtt tovább mennénk, tedd fel magadnak a kérdést: Te mit teszel meg azért, hogy elfogadjanak? Ha jól gondolom, most azonnal tovább olvasol, anélkül, hogy megállnál :). Természetesen, aki kivételt képez ez alól, annak tisztelet és köszönet! Játsszunk együtt a gondolattal! Én nap mint nap disztingválok és csorbítom a véleményem élét azért, hogy ne lógjak ki feltétlenül a sorból. Hála Istennek nem nagyon, de annyira, hogy a társas együttélés alapvető szabályai még éppen elfogadhatónak tartsanak. Magyarán nem küldök el mindenkit, aki nem tetszik a... Persze, ez egy extrém hozzáállás.
Másfelől viszont tudom, hogy ki mit szeretne hallani. Azt kapja. A boltos néni a "kezicsókolomot", a buszsofőr az "elnézést, hogy zavarom, főnök úr"-at, a látásból, vagy öt perces csevejekből ismert emberek pedig a "hogy vagy? az tök jó" formulát. Senkinek nem okozok csalódást, és mégis mindenkinek. Mert elkérem az árát a társadalmi elfogadottságnak. Kimondom azt, amit a lelkük kíván, de hozzáfűzök még valamit: nem rossz, vagy durva dolgot (persze, néha azt is), mindössze egy humoros, ironikus, vagy éppen kedvesen pikáns megjegyzést. Ez az én fizetségem a hasonlóságért. Az egyéniségem, félmondatokba rejtve.
Aztán ott van a divat. Azt kedvelik az emberek, ha van stílusod. Saját stílusod. De vajon mi határozza meg a saját stílust? Az, ha a divatot követed? Talán. Szerintem azonban akkor mondják, hogy van saját stílusod, ha a divat "szervízútján" haladva, kitartasz valami mellett. Ami talán három hónap múlva már nem trendi, de Te még hét hónappal később is hordod. Persze, hordasz mást is, ami illeszkedik a világ éppen aktuális divatfelfogásába. Az egyéniség és a tömeg kombinációja, fittyet hányva a kritikára - ez a siker titka.
Siker. Kinek, mit jelent. Elfogadás, szeretet, rajongás...? És most már természetesen nem csak a divat kiváltotta folyományokról beszélek. Sokkal inkább arról, amit Mi érhetünk el. Arról, hogy a külsőnk, a kabát és a cipő, a belső, és mindezek prezentációja hová vezethet, mit adhat. (A belsőről nem kívánok bővebb fejtegetésekbe bocsátkozni. Mindenki tudja, mit szeret. De gyanítom - ha megbocsátod nekem ezt a kis kikacsintást, kedves Olvasó - ha e sorok közt vesztegelsz, akkor a sekélyesség távol áll tőled.) Kaphatunk szerelmet, barátságot, vagy stabil kapcsolatot. Nem, a kettő nem feltétlenül ugyan az. Az egyik elsöprő és végletekbe menő. A másik rajongó, puha és biztonságos. Itt el is érkeztünk oda, ahonnan elindultunk. A biztonság fontos. Szükségünk van rá. De mindig mérlegelni kell, mennyit adunk érte magunkból.
