Elég meredek dolog olyan helyen dolgozni, ahol az előző tulaj nem szeretett fizetni.
Történt méghozzá, hogy itt ülök egyedül az irodában, dolgozom a dolgomat (értsd: feladat híján épp az élet nagy kérdésein töprengtem), amikor csengetnek. De nem ám a kaputelefonon, ahogy az civilizált betonparaszthoz illik, hanem idefent, a lakás csengőjén.
Engem azonnal levert a víz, tócsába gyűlt alattam, majd leszivárgott a parketta hézagos illesztésein át az alsó szomszédhoz. Ugyanis többször előfordult, hogy foglalkozásuk szerint kintlévőségkezelő, kinézetük szerint vizuális félelemkeltésre kitenyésztett, fuxos illetők kopogtak, hogy ‘Heló, mi XY-t keressük.’ Erre az a standard válaszom, hogy ‘Heló, itt ilyen nincs.’ ‘Aha, mióta?’ Ezen a ponton mindig az ajkam széléről szívom vissza a ‘Mióta anyád pilóta!’ riposztot. Nyilván nekem is fontos a testi épségem, nem csak másoknak.
Elég az hozzá, hogy egy rejtélyes sziluett sejlett át az ajtón, amint kifelé billegtem az előszobában, majd kinyitván az ajtót egy kevésbé rejtélyes villanyszerelőt találtam a gangon parkolva. Kölcsönösen biztosítottuk egymást a jó nap irányában tett kívánalmainkról, majd kifejtette, miért nem vagyunk mi tulajdonképpen barátok:
- Az a helyzet, hogy jöttem kikapcsolni a villanyt. - Erre mi a jó válasz? Fasza, gyere, mit adjak hozzá? Én ezt találtam helyén valónak:
- Ugyan miért?
- Van itt egy kifizetetlen számla 11.000 Ft-ról. - Itt kezdtem elveszíteni az emberiségbe, de még inkább a villamos művekbe vetett hitemet. Komolyan egy tízesért kikapcsolnák az áramot? Hát emberek ezek? Ha igen, remélem trippert kapnak a következő céges bulin.
- Öh - jegyeztem meg humán szakos főiskolai diplomám eredményeként - az mondjuk nem lenne jó. Mit lehet tenni?
- Hát kifizetik, és akkor úgy nem kapcsolom ki. Bemehetnénk? - Ekkor feltámadt bennem a doktorhauz és félelmetesen éles elemző elmémmel (alliterálok, figyeled?) átláttam, hogy hoppábazmeg, ez csellel akar bejutni a lakásba! Sunyin rápillantottam a villanyórára, amely a bejárati ajtó mellett található. Így utólag visszagondolva ez nem biztos, hogy egészen elkerülte a figyelmét, mert 40 cm-re tárolta az arcát az enyémtől, nem lévén más érdekes néznivaló engem figyelt, a villanyóra meg, mondom, ott az ajtó mellett. Na mindegy.
- Öh - villantottam ismét az értelmiségit - az nem biztos, hogy jó ötlet. - Egyből átlátta, hogy nem a személye ellen van kifogásom és felőlem akár egyszer még bridzspartnerek is lehetnénk (ha majd megtanulok bridzselni), hanem a kezében szorongatott kombinált fogó és a villanyóra könnyen elképzelhető kontaktusa az, ami aggályokat ébreszt bennem. Meg a tudat, hogy ha egy felelőtlen előd tartozása miatt én itt hagyom kikapcsoltatni az áramot, akkor engem úgy rúgnak ki innen, mint Kiszel Tündét a Tutti Frutti magazintól, amikor elérte a 30-at.
Ám a jólelkű szerelő bácsi megkegyelmezett nekem, mivel rávilágított mestersége és kollégái egyszerű előrelátására:
- Jöjjön csak ki egy lépést fiatalember. - Na, mondom, ez tud valami jogszabályt, amikor én kimegyek, és aztán már egyikünk se mehet vissza, de nem. Ő csak felmutat az ajtó fölé. - Látja ott azt a kábelt? Na, azt én egy pillanat alatt elvágom, maguk meg még jobban baszhatják, mintha a villanyórát zárom le. Szóval nyugodtan beengedhet. Meg amúgy sem akarom kikapcsolni itt a villanyt, merhát nem maguk a hunyók. Azért is csöngettem, mert csak 11 ropi volt ide írva. Ha 200.000 van, nem csengetek, nyisszantok. Érti? Leszarom én, hogy mi van a köcsöggel, ha egy Suzuki árát összelopta áramból!
Így esett, hogy beengedtem, és az áram is megmaradt, meg az állásom is. A tartozást az azóta sem fizette ki senki, de így működnek errefelé a dolgok. Hiába, JoeCity nem játszótér…
