Régen jártam erre, nagyon régen. De úgy döntöttem, most ismét írok ide valamit, aztán majd meglátjuk.
Nos, felmerült bennem a minap egy gondolat. Mi az, amiért tanulunk? Nem csak az általános és középiskolára gondolok, hanem a felsőoktatásra is. Miért csináljuk? Mert azt mondják? Vagy magunknak? Mert azt mondják... Nyilvánvaló, hogy pénzért csináljuk az egészet. Azért, hogy legyen egy kifejezetten jó állásunk, amivel majd sok pénzt keresünk és lesz öltönyünk, meg nagy autónk, tériszonyos belvárosi irodánk üvegfallal, vodka martinink, három gyerekünk, nagymellű szőke feleségünk, aki nem öregszik, mert megvesszük neki - magunknak - az örök szépségét. Már csak az a kérdés, hogy ha elértük az első felét a dolognak, nevezetesen az öltönyös-irodás részt, akkor hogyan tovább? Elég lesz az, amit akkor nyújt az élet? Vagy kell még egy hajó Füreden, meg egy az Adrián, mert a faszom se fog utánfutóval hülyéskedni, meg kéne akkor már mindkettőhöz nyaraló, mert az snassz, hogy ott a hajóm, de hotelben alszom. És így szépen lepereg az életünk. Ledaráljuk 19/24-ben az egészet, míg a gyerekeink - ha egyáltalán dugni és esküdni van időnk - felnőnek, és semmi mást nem fognak érezni, ha ránk gondolnak, csak a pénz szagát. A feleségünk félrelép, valószínűleg egy kevésbé tehetős, ám sokkal figyelmesebb valakivel, aki aztán kap a fejére, és azért is mi leszünk a hibásak, mert agresszívek vagyunk, pedig nem is mi voltunk (hanem az Árpiék, mert, hogy még lógtak egy szívességgel). És nem marad semmi, csak a pénz hajszolása, mert fenn kell tartani azt, amit megszoktunk és megszoktattunk mindenkivel. Anélkül nem megy.
Aztán van a másik véglet. Az utcán ücsörgés nyáron még csak elmegy, de télen mindenhol kurva hideg van, kivéve az aluljárót, de ott nem lehet dohányozni. Meg ha a köztesek rossz hangulatban vannak, akkor vesén rúgnak, mert húgyszag van, pedig egyrészt nem én vagyok az, főnök, másrészt meg jó meleg. A kannás bor egyre jobb és egyre kevesebb kell belőle. Az meg végképp nem érdekel, hogy nem tetszem a cekkeres néninek, meg a fiatal srácoknak. Le vagytok ti... Mit csinálsz, mi? Megversz? Jó, de üss nagyot, hogy soha többé ne ébredjek fel. Rendőrt hívsz? És? Koszt, kvártély egész éjszakára. Egy pár pofont megér. Hogy menjek el dolgozni? Adj munkát, mert más nem fog. Nem vagyok képzett. Én csak melóztam, ma viszont az már szart se ér. Hogy vissza lehet küzdeni magad. Ja. Mutasd, hogy kell, és megyek utánad - ne dirigálj, faszfej. Egy pár forint, kenyérre kell! Rohadj el, hogy nem adsz. Átmegyek a Kalefre. Ott mindig adnak.
A harmadik lehetőség, hogy polgár vagy, nem úr, de nem is szegény. Robotolsz, hazamész és az a probléma, hogy a zokni a földön, a bevásárlás meg nincs a hűtőben. És hogy későn jöttél, mert megint az idióta haverjaiddal piáltál. Holnap korán kell kelni, mert a gyerek kirándulni megy, ki kell vinni a vonathoz, aztán el kell menni még a gyógyszertárba. Sokáig dolgozol, "jó, akkor majd elmegyek én". "Nem, dehogy, nincs semmi baj." Tíz centinyi kék füst a nyugalom hamis illúziója. "Egész nap melózom, meg rohanok a gyerekkel, hétvégén főzök, takarítok, de egy kibaszott gyógyszertárba nem bírsz elmenni." Nincs baj, akkor majd elmegyek. "Hagyd, ne fáradj!" Nem fáradság. Addig sem vagyok itthon.
Vagy a munka őröl fel, vagy a munka radíroz ki, vagy az átlag töri porrá a lelked.
Úgy igazából van nekünk egyáltalán életünk?
