Hazugság. Micsoda csúnya egy szó ez, nem? Fogadjunk, kedves Olvasó, hogy Te nem szoktál hazudni! Vagy, ha szoktál is, csak az általad szükségesnek gondolt embereknek, akikkel nem lehet máshogy bírni, mert piszkálnak valamivel, vagy nem figyelnek oda, vagy nem akarnak végre arrébb menni. De ezeken kívül semmi, ugye? Ez mondjuk 6-7 hazugság egy nap. Az még belefér... Ki kell ábrándítsalak, egy átlagos ember (mint amilyen Te is vagy, vagy én, akármit is gondoljunk magunkról titokban) naponta 100-nál is többször hazudik. Az, hogy mennyivel, már egyén függő - kinek mi a hobbija, ugye. A "jó napot", vagy a "jól áll" a leggyakoribbak. Aztán van, ami már ritkásabb...
Hányszor, de hányszor előfordul, hogy csak úgy röpködnek az olyan mondatok, hogy "holnap megcsinálom", "nem haragszom", "semmi gond", "persze, hogy neked van igazad". És a legsúlyosabb: "esküszöm". Erre ugrom, mert szerintem az eskü komoly dolog, és az most mindegy, hogy a Bibliára esküszik valaki, vagy egy lila selyembugyira. Az eskü az eskü. De eltértem a tárgytól.
Szóval a hazugság. Sokan rettenetesen komolyan veszik ezt az egész témakört és az őszinteséget olyan mértékben túlértékelik, hogy az már-már tarthatatlan. Nem is csak azért, mert a saját és mások életét hátráltatják vele, hanem azért is, mert egy olyan eszmét kergetnek - rögeszmésen - amely nem pont őket fogja megszánni a Földön annyira, hogy hozzájuk dörgölőzzön. Érthetően (az ilyetén gondolkodók számára): Neked is hazudik mindenki, jóbarát/cicavirág! Vagy még érthetőbben (Gregory House után szabadon): MINDENKI HAZUDIK.
Mégpedig a legtöbb dologról. Amikor kapsz egy mosolyt találkozáskor, az nem a boldogság jele. Az egy teljesen önkéntelen izommunka - a legtöbb embernél. Gondolj csak bele, hányszor mosolyodtál el úgy, hogy azt, akivel éppen találkoztál, legszívesebben más kontinensen tudtad volna? Sokszor igaz? Vagy ha barátaid - mert ők azért valódiak, ha tényleg azok; ők sokkal kevesebbet hazudnak neked, mint bárki más - megkérdezik, hogy mégis, hogy vagy, manapság inkább mizu (sic!). Töprengj el, miért érdekelne valakit, hogy milyen lett az eredménye a tökmindegy milyen dolgozatodnak, zh-dnak, munkahelyi akármidnek, hogy van a kutyád, vagy mi van a nagyival. Látod, még engem sem érdekel... Mindössze azért kapjuk az arcunkba ezt a kérdést, hogy aztán valami egészen más, számunkra érdektelen tények kövessék. Hogy a társadalmilag nyilvánvalóan kötelező visszakérdezéssel engedélyt adjunk, számunkra pusztulatosan érdektelen tények romboló kőgörgeteg módjára való ránk zúdítására. Ilyenkor olyanokká válunk, mint egy fa: nehéz kiállni a sziklák rohamát, nem fáj, de nem is jó, és nem tudunk arrébb menni. Borzalmas, nem?
Ezért ajánlok valamit: holnap ne kérdezz vissza, ha valaki a hogyléted felől érdeklődik, és élvezd (ígérem, fogod)! Sokkal őszintébb lesz, mint bármelyik "tényleg?", "komolyan?", vagy "na, az tök jó!" ami egyébként elhagyná a szádat. Ha pedig esetleg bűntudat gyötörne, hogy épp bunkó vagy valakivel, bármit megtehetsz, de egy dolgot nem. (Mit parancsolgatok itt, mi? De ha belementél a játékba, játszd végig!) Nem beszélhetsz erről senkinek. Komolyan. Sírj, érezd rosszul magad, vegyél virágot, vagy engesztelj ahogy akarsz, de ne mondd el, mi a dolog lényege. Inkább csak figyelj, milyen arcot is vág a másik, amikor befejezted a beszámolót a teljesen érdektelen dolgaidról és nem jön semmilyen kérdés az ő sorsára vonatkozóan. Abban a pillanatban rájössz, hogy igazam volt! Várom a beszámolókat.
A fenti pedig csak egy abból a sok - és láthatjuk, nem is egyszerű - hazugságból, amit nap mint nap el kell szenvednünk. Hazudik nekünk a boltos néni a kifli frissességéről, hazudik nekünk a haverunk az utolsó cigijéről, hazudik nekünk a BKV az indulási időkről, hazudik nekünk a kedvesünk az éppen aktuális issue-ról és legfőképpen hazudunk mi, saját magunknak.
Ameddig ezt nem látjuk be, addig ne is foglalkozzunk azzal, hogy mások hogyan vágnak át minket a palánkon. Hazudunk, amikor reggel szépnek látjuk magunkat, hazudunk amikor holnap, hétfőn, vagy ki tudja mikor hagyjuk abba a dohányzást, vagy kezdjük el a fogyókúrát, hazudunk, amikor minden helyzetben meglátjuk a jót és hazudunk akkor, amikor azt állítjuk, nem vágyunk másra, minden és mindenki úgy szép és jó, ahogy van. Ameddig ezen nem lépünk túl, nincs sok értelme azon keseregni, hogy mások kihasználnak minket. (Milyen hülye egy szó ez! Mert, ugye, aki nem értünk él, netán nem foglalkozik az érzéseinkkel, az kihasznál... Vagy csak a többi hazudik ezekről a dolgokról?)
Hogyan kell hazudni? Tegye fel a kezét, aki ismeri a jó hazugság módszertanát!
Akkor ismételjük át a többiek kedvéért:
1. A hazugság alapja mindig igazság. Ha öt igaz elemet ügyesen raksz össze, akkor egy olyan hazugságot kapsz, ami segít neked, elemei igazak - ellenőrizhetők -, de amúgy fatális csúsztatás.
2. Hinni kell az igazadban. Először akkor, amikor elhatározod, hogy hazudsz, aztán pedig amikor már az őszintétlen szavak hagyják el ajkaidat. Ha belátod, hogy Neked jó, ha nem mondasz igazat, akkor az idegesítő lelkiismeretedet már le is tudtad. Aztán cselekvés közben hidd is el, amit mondasz. Ez olyan érzés, mint amikor azt mondod "Á, csak barátok." Az eszeddel tudod az igazat, de a szíved mást mond. Ültesd el a hazugságot a saját szívedbe, hogy miután felhasználtad, egy megelégedett mozdulattal söpörhesd ki onnan. Ha a szíved szerint igazat mondasz, ki az, aki megkérdőjelezhetne?
3. A tested fontos. Figyelj a testedre! Reagálj non-verbálisan a szavaidra, illetve, ha ez nem megy, akkor verbálisan a tetteidre. Könnyen lefülelhető az, aki hazudik, ha nem tudja, mire is figyeljen ilyenkor: nem szabad szájhoz, orrhoz nyúlni, jobbra, illetve lefelé nézni és izzadni sem illik. Ha mégis sikerült elszúrnod és felhívtad magadra a figyelmet valami amatőr bakival, akkor "fogd rá a nyuszira"! Pl.: "Egész nap viszketett/ki volt száradva." "Csak elgondolkodtam." "Csak nézem, hogy ott az az akármi éppen mit csinál, azt hittem, valami rendkívüli fog történni vele." Megjegyzés: ha a második pontot sikeresen elsajátítod, erre nem nagyon lesz szükség, de azért nem árt az óvatosság.
Ha még mindig itt vagy, kedves Olvasó, akkor nagyon kitartó lehetsz. A fentiek alapján egy szemétládának tűnhetek, pedig nem vagyok az, csak kimondom a valóságot. Ebben élünk, ez vesz minket körül. Aki feltétel nélkül elhisz mindent, az lemond az igazságról, pontosabban lemond arról, akiben hisz. Mert a kellemes érzés mellett, hogy bízol valakiben elindul egy folyamat, amely megacélozza a lelket. Felkészíti az esetleges csalódásokra - az összesre, ami a védtelenül hagyott személy felől csak érkezhet. És ha megtörténik a baj, és véletlenül tényleg őszinte lesz hozzád, akkor nem hallasz mást, csak egy parányi kis koppanást a páncélon. Akkor már jobb elfogadni, hogy mindenki hazudik.
